A pünkösdi ünnepkör
Áldozócsütörtök
Krisztus mennybe menetelének ünnepe, a Húsvét utáni negyvenedik nap. Nevét onnan kapta, hogy az évi egyszeri áldozás határidejéül az egyház ezt a napot szabta. Sok helyen ez a gyerekek első áldozásának napja is, sok templom búcsúnapja.
Pünkösd
A keresztény egyház egyik fő ünnepe, az egyház születésnapja. Húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik, mozgó ünnep. Neve a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból ered.
Eredetileg a zsidó nép ünnepe.
Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepelték meg pünkösdöt:
„ Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak” (Ap.Csel. 2. 1-7)
A Jeruzsálemben tartózkodók meglepődve vették észre, hogy amit az apostolok beszélnek, ki-ki a maga nyelvén érti. Előállott Péter és prédikálni kezdett. Beszédének hatására sokan megtértek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.
A középkorban kürtökkel, harsonával utánozták a szél zúgását, a tüzes nyelvet kanócok magasból való dobálásával. Erdélyben, Csík vármegyében fehér galambot engedtek szabadon a mise alatt.
Tiziano Vecellio: A szentlélek eljövetele
Szentháromság vasárnapja
Pünkösd utáni vasárnap a Szentháromság ünnepe. kultusza a barokk korból ered és főleg a pestisjárványok idején teljesedett ki. Sok templom búcsúnapja, számos helyen szobrokat, oszlopokat emeltek tiszteletére. Egyházi ábrázolásban a legjellemzőbb motívumok a sugárzó nap vagy istenszemmel betöltött háromszög. A parasztházak homlokzatán is megjelentek a szentháromság-szimbólumok, néhol napsugaras, háromszög alakú homlokzatokkal találkozhatunk.
Úrnapja
Az Oltáriszentség ünnepe, a pünkösd utáni második hét csütörtökje. Körmeneteket tartanak e napon, a templomkertben ún. úrnapi sátrakat készítenek. Az úrnapi sátrakat zöld ágakkal, lombbal, virágokkal, megszentelt növényekkel díszítették, melyeknek rontást űző, gyógyító hatást tulajdonítottak.
PÜNKÖSDI NÉPSZOKÁSOK
A pünkösdi népszokásokban keverednek a keresztény illetve az ősi pogány, ókori (római) elemek. Európa számos országában is ez tapasztalható a pünkösdi hagyományokban. A termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál ezekben a szokásokban. Pünkösd ünneplésében fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza. A Római birodalomban május hónap folyamán tartották az ún. Florália ünnepeket. Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője. A pünkösdi királyné fejét általában rózsakoszorú díszíti, egyes változatokban rózsaszirmot hint maga körül. Lehetséges, hogy a pünkösdi rózsa és a pünkösdi énekekben szereplő Szent Erzsébet kapcsolatban állott Szent Erzsébet tiszteletével és az ún. rózsacsodával.
Pünkösdi király választás
A pünkösdi királyt ügyességi versenyeken, ügyességi próbák keretében választották meg: pl. lovaglás, birkózás, futás, szamaraglás. Európa nagy részén a középkortól kezdődően él ez a szokás, sok helyen választanak májuskirályt, pünkösdi királyt. Hazánkban a 16. századtól kezdve már ismert volt, ekkortól vannak írásos nyomai is a hagyománynak. Jókai Egy magyar nábob című regényében is olvashatunk róla. A pünkösdi királyság múló, értéktelen voltára utaló szólás: „Rövid, mint a pünkösdi királyság”, már a 16. században is ismert volt.
A pünkösdi királyt versenyjátékokkal, főleg lóversennyel, bikahajsszal, a fiatalabb korosztályoknál bothúzással, kakasütéssel, gunárnyakszakítással választották. Aki megnyerte a versenyt kiváltságokat élvezett. A pünkösdi király a megválasztása után egy évig "uralkodott".
19. sz.-i szokásgyűjtemény adatai szerint egy évig hivatalos minden lakodalomba és összejövetelre; a legények engedelmeskedni tartoztak neki, ingyen ihatott a kocsmában, a többiek vigyáztak a marhájára, ha apró vétséget elkövet, akkor nem illeti testi fenyítés a vétségért.
Kakasütés céltáblája, Apáca, Brassó m.
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Kakasütés. A nyilazó játékos (Apáca, v. Brassó m.)
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
Pünkösdölés
Énekes-táncos adománygyűjtés jellegű népszokás. Az Alföldön ismert. Eredeti formájában lányok és legények, újabban gyermekek vettek részt benne. Házról házra jártak a faluban. 3 típusa volt.
- Királynő a főszereplő, a falubéli kislányok közül választották. Díszes ruhába volt felöltözve, ebben különbözött a többiektől. Előfordul, hogy mellette király is szerepel. A "királynő" feje fölé kendőből sátrat formálnak a többiek, így járják sorba a falu házait, ahol rózsát, virágot hintenek az udvarra. Köszöntőt mondanak, mely tulajdonképpen a termékenységvarázslások sorába tartozik. Énekelnek, táncolnak, adományként pedig almát, diót, tojást, esetleg néhány fillért kaptak. Az ismert dal alapján néhol "mavagyonjárásnak" is nevezik a pünkösdölést. ("Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja")
- Gyakran a pünkösdöléskor a lakodalmas menetek mintájára menyasszony és vőlegény vonul a kíséretével házról-házra. Előfordult, hogy a vőlegény szerepét is lányok játszották el, természetesen megfelelő ruhadarabokba öltözve. Az egyik kislány kosarat vitt magával, abba gyűjtötték az adományokat.
- Nincs megkülönböztetett központi szereplő. A pünkösdölés szövegelemei rendkívül változatosak: népszokás-, népdal-, gyermekjátékszövegek és dallamok kapcsolódnak egymáshoz. Területi egységként találunk hasonló szövegösszetételeket. A változatosság valószínűleg a szokás táncos jellegéből adódott.
„Mi van ma, mi van ma
Piros pünkösd napja
Holnap lesz, holnap lesz
a második napja.
Andreás, bokrétás
feleséges, jó táncos,
Jól megfogd, jól megfogd
a lovad kantárját,
ne tipesse, ne tapossa
a pünkösdi rózsát.”
András nevét a kutatók II. András (Endre) királlyal azonosítják. Sebestyén Gyula szerint a gyermekjáték-szövegekben előforduló Szent Erzsébet és András között összefüggés lehetett. Ezt azonban cáfolja az a tény, hogy Szent Erzsébettel kapcsolatos szövegelemek csak a Dunántúlon és gyermekjátékszövegekben fordulnak elő, míg András neve kizárólag az alföldi pünkösdölőkben. Ezekben a pünkösdölőkben kevés az egyházi rítus vagy szövegelem, szemben a dunántúli pünkösdi királynéjárással. Az alföldi pünkösdölő hasonló jellegű délszláv pünkösdi népszokásokkal mutat rokonságot.
Pünkösdi királynéjárás
Termékenységvarázslással összekötött pünkösdi köszöntő. A Dunántúlon még ma is élő népszokás, ha nem is eredeti tartalmában és formájában. Az ünnephez énekes-táncos, dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódhatnak. Ezeknél a játékoknál két játékos feltartott karral kaput formál, ez alatt haladnak át a többiek, a „Bújj, bújj zöld ág…” szövegmotívum is erre utal. Négy kislány vezet egy ötödiket, a legkisebbet és legszebbet, a pünkösdi királynét (kiskirály, királykisasszony, királynéasszony, kiskirályné, cucorka – utóbbi elnevezés Somogy és Baranya megyében ismert), akinek a kezében kosár van rózsaszirmokkal. Egy házhoz érve az udvaron vagy az ajtó előtt megállnak, a kiskirályné feje felett kendőt feszítenek ki vagy fátyollal borítják be a fejét. Az ének közben mozdulatlan állnak vagy lassan körbejárják a királynét. Termékenységvarázsló mondóka kíséretében felemelik a kiskirálynét. Ezen kívül még a következő mozzanatok járulhatnak a játékmenethez: virághintés, általában a királyné kosarából; bizonyos funkciókra elkülönült szereplők tevékenysége (adománykérés: cigányasszony, kosaras stb., zászlóvivés: zászlótartó stb.). Ez utóbbi a szereplők számának növekedését jelenti. A négy fő mozzanatból álló játékmenet a Vas megyei változatokra jellemző. Az adománygyűjtés funkciójára elkülönült szereplő megjelenése összefüggésben lehetett azzal a folyamattal, amelynek során a termékenységvarázsló szokásból adománykérő jellegű szokás lett. A pünkösdi királynéjárás dunántúli változatainak nagy csoportja már nem kapcsolatos termékenységvarázslással. Egyes Győr-Sopron megyei változatok jellegzetes mozzanata a kiskirálynéra vonatkozó nevetési tilalom, talán ősi avatási próbatétel emléke. Szövegében különböző eredetű és tartalmú elemek kapcsolódtak össze. Eléggé általános kezdősora a Dunántúlon: „Meghozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királykisasszonykát.”
"Elhozta az Isten piros pünkösd napját,
Mink is meghoztuk a királykisasszonykát,
Nem anyától lettem, rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján hajnalban születtem."
Ezen kívül leggyakrabban a következő négy szövegelem kapcsolódik hozzá:
„Jácintus, jácintus, tarka tulipánus
Hintsetek virágot az isten fiának.
Nem anyámtól lettem, rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján, hajnalban születtem.
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak kemence kalácsot,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájuk,
Ifjú leányoknak rózsakoszorújuk…”
Az ének végén „Ekkora legyen a kendtek kendere” szövegű szerencsekívánó mondóka kíséretében emelik magasra a kiskirálynét. Kapcsolódhatnak még hozzá adománykérő formulák és főként gyermekjátékdalok. A pünkösdi királynéjárás dalainak másik nagy csoportját egyházi énekek alkotják. Legfontosabb: „A pünkösdnek jeles napján, szentlélek isten küldötte…” Ez már az 1675-ös Canthus Catholiciben is „régi ének” jelzéssel szerepel. A pünkösdi királynéjárás egyes változataiban csak az egyházi ének szerepel, míg másokban kiegészül az adománykérő formulával, búcsúzó verssel, de ez a játék menetén mit sem változtat.
A pünkösdi királynéjárás legközelebbi párhuzamai Ny-Európában ismertek, Németalföldön és a Rajna vidékén.
Néphagyomány ápolása ma: Pünkösd Sóstófürdőn, Sóstói Múzeumfalu
(Forrás: Nyíregyháza Útikalauz)
Pünkösdi királynéjárás, Vitnyéd (Győr-Moson-Sopron megye), 1938
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
A felkeresett ház udvarán a pünkösdölők körülállják a királynét (Nemesládony, Vas m., 1952)
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Pünkösdi királynéjárás menete a község utcáján (Vitnyéd, Győr-Sopron m., 1970)
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Zöldág-járás, zöldág-hordás
A pünkösdi időszakban jellemző szokás a zöld ágak házba vitele. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre, a malmokra frissen vágott zöld ágakat tűztek. Az ősi termékenységvarázslások emléke ez a szokás, de egyben védelem is a rontás, a boszorkányok ellen. A földbe tűzött zöld ág a hiedelem szerint megóvja a vetést a jégveréstől, a kártevőktől. Lányok kapuzós, körtáncos játékai jellemzőek erre az időszakra. Énekelve, kapun átbújva és kaput tartva járják végig a falut.
Törökbasázás, borzakirály, rabjárás
Nyugat-Magyarország egyes vidékein jellemzőek voltak pünkösdkor. Szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai egy iskolás korú fiút, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe a házbeliektől.
A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban. Az adománykérés így hangzott Maglócán (Sopron vm): „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat vagy tojással vagy garassal vagy katonaforintokkal! ”
A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.
Hesspávázás
Udvarhelyszéken a Sóvidéken ma is élő szokás. 10-12 éves lányok és fiúk királyt és királynét valamint egy nyoszolyólányt választanak maguk közül. Elől áll a királyi pár, utánuk a zászlóvivők. A többiek a zászlóvivők, a ludak. Kora reggel indulnak és az egész falut bejárják, körbeéneklik. Amit kapnak, adományt egymás között osztják szét.
Gazdasági szokások
Néhány gazdasági szokás is kapcsolatos pünkösddel: pünkösdkor cselédvásárt tartottak; ezen a napon szedték a báránydézsmát, ekkor kapták a pásztorok az ún. pünkösdi garast.
A pásztorok, gulyások, csikósok, juhászok és kondások megajándékozása sok helyen jellemző volt. Élelem- és pénzadományt kaptak minden háztól, ahonnan állatot őriztek. Túrkevén a csordások fonott kalácsot és italt kaptak, Hajdúböszörményben mindenki, aki állatok őrzésével foglalkozott kalácsot és bort kapott.
Egyes helyeken pünkösd vasárnapját megelőző este kongóztak a pásztorok (zajkeltés).
Pünkösdi mátkatál küldés, udvarló szokások, bálok
Egy 19. századi leírásból megtudhatjuk, hogy pl. Egerben 8-10 éves lányokat bíztak meg a nagylányok udvarlói, hogy mátkatálat vigyenek a lány házához. Ünneplő ruhában, koszorúval a fején vitte a tálat a kislány, aki a lányos háznál is kapott egy hasonló tálat cserébe. A küldöncöt pénzadománnyal jutalmazták.
Ehhez hasonló szokás volt Húsvét utáni vasárnapon a fehérvasárnapi, vagy más néven mátkáló vasárnapi komatál küldése vagy Moldvában a barátok tojáscseréje. Azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi szokásokat a 8-10 éves, többnyire egynemű gyerekek baráti hűségük jeléül, barátságuk megpecsételése alkalmából tartották.
Egyes vidékeken a májusfa állítás ekkor történik, vagy a kidöntésére ekkor kerül sor. (Pl. Galgamácsán, Zemplénben is több faluban).
Pünkösdkor sok helyen bálokat rendeztek.
Csallóközi szokás volt a vámkerék állítás: egy 15 méter hosszú rúdra kocsikereket tettek, szalagokkal és boros üveggel díszítették. Csőszt választottak, vagy bírót erre az alkalomra, aki a párokat elfogta és a lányokkal bírságot fizettetett. Lányok rendezték a mulatságot és vám nélkül nem engedtek be senkit a kocsmába. A pénzt közösen mulatták el.
Udvarlással, párválasztással kapcsolatos szokások: Tolna megyében, Bátán és a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, a sárközi Szeremlén a májusi kalinkázás, csónakázás, ladikázás volt szokásban. Ez utóbbi helyen, a lányok az udvarlótól díszes evezőt kaptak ajándékba ezen a napon.
Bács-Bodrog vármegyében, Topolyán a fiúk pünkösdi rózsát tettek hajnalban választottjuk ablakába, aki búzavirágból, pipacsból koszorút font a fiúnak.
„Májusi kalinkózás”, pünkösdi csónakázás (Báta, Tolna m., 1930-as évek)
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Pünkösdi leányevező lapátjának faragott díszítése. A virágbokor alján két hal (Szeremle, Bács-Kiskun m., 1870-es évek) Bp. Néprajzi Múzeum
(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Pünkösdhöz kapcsolódó népi hiedelmek
Különböző rítusok és hiedelmek kapcsolódnak ehhez a naphoz hazánkban is, akárcsak a környező népeknél.
Hazánkban a teheneket nyírfaággal veregették, hogy jól tejeljenek. Van ahol kenyérhéjat égettek, hamuját a gabonaföldre szórták, hogy jó termés, gazdag aratás legyen.
Úgy tartották, aki pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz. A hajnalban merített kútvízben való mosdás egész évre elűzi a betegséget, keléseket.
Időjárás és termésjóslásra példa: Gyimesben úgy tartották, ha ilyenkor esik, jó termés várható. Baranyában és Bács-Bodrogban azt mondták: „ Ha pünkösdkor szép az idő, sok bor lesz”. Az eső általában nem kívánatos: „pünkösdi eső ritkán hoz jót”
A pünkösdi harmatnak egészség és főként szépségvarázsló erőt tulajdonítottak. Például, Mikekarácsonyfán pünkösd hajnalán napkelte előtt a lányok a kertben harmatban mosdottak, hogy szép legyen a bőrük, ne legyen szeplős az arcuk (Mikekarácsonyfa, Zala vm. (MNA 8/a./IV. 1964. Gyűjtő: Kisbán Eszter).
A csíksomlyói búcsú
A csíksomlyói búcsút hagyományosan pünkösdkor tartják, a székelyek nagy ünnepe. Messzi földről érkeznek a zarándokok a kegytemplomhoz, Máriát dicsőíteni. Története 1567-re nyúlik vissza, amikor is a székelyek legyőzték János Zsigmond seregeit a Hargita Tolvaj-hágójánál. Ennek a győzelemnek az emlékére kezdtek el a hívek a kegyhelyre járni, hogy pünkösd napján együtt várják a szentlélek eljövetelét. Manapság 5-600 ezer hívő is eljön a világ minden tájáról. A csángók, a székelyek, a magyarok együtt imádkoznak a Szűz Anyához, sokan nyírfaágat tartanak a kezükben, amit Mária szimbólumnak tartanak. A körmeneten gyakran felcsendül a Boldogasszony Anyánk és a Székely Himnusz.
Csíksomlyói templom és búcsú. Képeslap 1930-ból
Bazsarózsa, pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis)
Évelőágyban vagy vágásra termesztett, régi parasztkerti dísznövény. Hazája az Alpok és Ny-Balkán. Az ókori görögök és rómaiak vadon termő fontos gyógynövényként ismerték. Kerti termesztése a középkorban kezdődött, hazánkban a 16. sz.-ból említik először a források. A bazsarózsa név délszláv eredetű. A pünkösdi rózsa neve valószínűleg a reneszánszban a pogány római rózsaünnepek emlékeként támadt fel, hozzánk csak a múlt században került, feltehetően német közvetítéssel.
Forrás:
http://kerekito.hu
Húsvét
A húsvét idejét a niceai zsinat 325-ben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban állapította meg. E napon ér véget a nagyböjt, azaz a hústól való tartózkodás. Mint a néphagyományok többsége, a húsvét is több kereszténység előtti elemet őriz, a tavaszvárással és tavaszköszöntéssel kapcsolatosakat.
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet éled újjá, de az embereket is arra készteti, hogy megtisztítsák környezetüket. A nagyhét időszakához kötődött a nagytakarítás, a meszelés, de az ember és állat mágikus fürdetése és féregűzése is. Úgy vélték a régiek, hogy aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog semmiféle betegség, és aki a húsvétot megelőző pénteken a Tiszában megmosdik, szép és tiszta marad.
A nyírségi falvakban nagyszombaton szentelték a tüzet. Néphagyománynak számított, hogy a tűz maradványait kivitték a szántóföldre azért, hogy a termést ne érje jégverés, és a föld termékeny legyen.
Húsvétvasárnaphoz is sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Ezt a napot a böjt miatt a korlátlan evés-ivás jellemezte, ami még napjainkra is jellemző. A katolikus hívők ilyenkor a templomba viszik megszentelni a húsvéti sonkát, a pászkát és a kolbászt. Régen a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy bőven teremjen.
Nagyhét
A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. A természet újjászületésének időszaka, az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. (Ugye, hogy ráér még a tavaszi nagytakarítás?:). A faluközösségek ekkor végezték a háztáji és határbéli közmunkákat, mint az árkok újraásása, kutak megtisztítása. A parasztgazdák is ekkor rakták rendbe portájukat.
Fontos hagyomány a nagyheti gyónás. A régi felfogás szerint ugyanis csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elköltésére, akik a gyónás által a kegyelem állapotába jutottak. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat, azaz bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért.
Nagycsütörtök
Az oltáriszentség ünnepe, Jézus szenvedéseinek kezdete. Nevezték zöldcsütörtöknek is.
A nagycsütörtöki nagymise alkalmából szólaltak meg utoljára a harangok és a csengők, utána elhallgattak nagyszombat estéjéig. A nagycsütörtöki utolsó harangszóhoz kapcsolódó hiedelmek szerint, az ekkor megrázott gyümölcsfa bő termést hoz. A harangok némaságának idején az időt és a szertartásokat a harangozó vezetésével gyermekek végezték kereplőkkel. A gonoszűzésben is szerepet játszó nagyheti kerepelés egyszerre volt szertartás és játék a gyerekek számára, akik kisebb csoportokba szerveződve felosztották egymás között a falut, és a harangozó jeladására kerepelve végigszaladtak a kiválasztott utcán, kiabálva, hogy miért kerepelnek. Szolgálatukért a háziaknál tojást kaptak.Evangéliumi indíttatású liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Évszázadokon át szerepelt hivatalos egyházi szertartásokban is. Általában magas rangú egyházi méltóságok, sőt királyok mosták meg ilyenkor tizenkét szegény sorsú ember, például koldus lábát. A magyarok és a magyarsággal együtt élő délszlávok körében egyaránt elterjedt a nagycsütörtök esti vagy nagypéntek hajnali mosdás a településhez legközelebb eső folyóban. E mosakodásnak betegségelhárító szerepet tulajdonítottak.
Nagypéntek
Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A nap nevezetes templomi szertartása a csonkamise. A legtöbb templomban rendeztek passiójátékokat. A szerepek egyes családokban nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A nagypénteki közösségi vagy egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a kálváriának, illetve a stációjárásnak, valamint a templomi szent sírnak. Jámbor asszonyok egész éjszaka virrasztottak a szent sír körül különleges imákat mondva, Mária-siralmakat énekelve. Énekeik, legendás történeteik gyakran túlléptek az evangéliumok világán, és az apokrif hagyományból merítettek. A szent sír őrzése hajdan a céhtagok, illetve a jámbor társulatok tagjainak kötelessége volt.
Nagyszombat
A népi hagyományvilágra is kiható jellegzetes nagyszombati szertartás a tűzszentelés, az új tűz kultusza. Különféle hagyományai alakultak ki országszerte. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. A megszentelt tűz lángjainál vagy parazsánál gyújtották meg a templom hatalmas húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait - a júdásszenet - a hívek hazavitték házaikba. Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. A templom elől hazavitt parázzsal gyújtották meg az otthoni új tüzet, melyen a húsvéti ételek is főttek. Tettek belőle a jószág itatóvizébe és istállójába, szétszórták a házban és a földeken. Vihar idején a tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.
Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, a templom keresztelővizének megszentelése. Régen ez együtt járt a házak megszentelésével és a középkorban talán a felnőttek valóságos keresztelésével is. Valószínűleg ezzel magyarázható a keresztszülő-keresztgyerek viszony húsvéti megélénkülése, a keresztgyerekek húsvéti megajándékozása. A nagyszombaton szentelt vízhez kapcsolódó egyik hagyomány szerint, akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. Egészségvédő célra használták, gyógyítottak és különböző varázscselekményeket végeztek vele.
Nagyszombaton véget ért a negyvennapos nagyböjt. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok, legalábbis az utóbbi évszázadban, ünnepélyesen elfogyasztották a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát.
Húsvét vasárnapja
A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés, ami tulajdonképpen egész éjszakás ájtatoskodást jelent. A középkorban egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás. Legtöbbször férfiak vettek részt a határkerülésben, gyalog vagy lóháton nagy zajjal, énekkel olykor imával járták a határt. A katolikus határkerülésnek, miként minden körmenetnek, ősi soron a megszentelt bekerítés, a mágikus körbefoglalás, a veszedelmek és a gonosz távol tartása volt a célja. A húsvéti határkerülést gyakran emlegették a 18. századi határperekben, mint egy-egy földdarab hovatartozását bizonyító cselekményt.
A húsvéti ételszentelés vagy ételáldás országszerte elterjedt szokás volt. A megszentelt húsvéti ételeket a régi magyar nyelvben a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. Hasonló jelentéssel bír keleten a görög katolikusoknál és a moldvai csángóknál a páska. Az ételszentelésnek nem volt előírt egységes időpontja. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek maradékaihoz is. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket.
A megszentelendő ételeket, általában tojást, sonkát, kalácsot, tormát, sót, kosárba rakták és szép szőtt vagy hímzett terítőkkel takarták le. A kosarakat a templomban, a padok mellé, újabban az oltár elé tették. Általánosnak mondható szokás, hogy a megszentelt ételeket tartalmazó kosárral a lányok és asszonyok siettek, sőt szaladtak hazafelé, mert úgy vélték, aki gyorsan hazaér, az a munkában és az életben is ügyes lesz.
LOCSOLÁS
A húsvéthoz kapcsolódó legismertebb népszokás a locsolás, az öntözés. Húsvéthétfőt valamikor „vízbevezető”, „vízbehányó” hétfőnek is nevezték. A locsolkodás hagyomány ill. szokásköre világi alapokon nyugszik, katartikus, termékenységvarázsló jellegű. A legények a locsolástól tiltakozó lányokat a vályúhoz, kúthoz hurcolták, és vödrökkel hordták rájuk a vizet.
Szeged környékén a legények a lányokat egész vödör vízzel öntötték le, nehogy kelésesek legyenek.
Az Ipoly mentén is szervezetten történt a húsvéti locsolás: a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, ahol tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Csak ezután indultak el locsolni. A lányok persze igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8-10 hímes tojást kaptak.
Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás. Kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módjai a két világháború között megszűntek.
A kölnivel történő locsolás és a hozzá kapcsolódó locsolóversek már újabb keletű szokások. A locsolás jutalma a tojás, ami egy ősi termékenységi szimbólum, s a feltámadást is jelképezi.
Fehérvasárnap
A húsvét utáni vasárnap gyakori neve mátkázó, mátkaváltó vasárnap. E két elnevezés arra utal, hogy ezen a vasárnapon választottak komát és mátkát a fiatalok. Sok faluban rendszeresen fehérvasárnap tartották a gyerekek elsőáldozását.
Forrás:
- http://www.nyiregyhaza.hu
- http://hirmagazin.sulinet.hu
Májusfa - állítás
Május elseje jeles nap a néphagyományban. A tavasz, a szeretet és szerelem születésének ünnepe. A májusfa- (májfa, hajnalfa, jakabfa, jakabág) állítás ünnepe, bár néhol pünkösd napján állítottak májusfát.
Májusfa: Világfa, égig érő fa, a természet újjászületésének szimbóluma, az udvarlás eszköze.
A zöld ágnak a helyi szokásoktól függően tavaszváró, rontáselhárító és termékenységvarázsló szerepe van.
A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert eszköze. A csíki székelyek például zöldfarsangnak nevezik. A vallásos magyarázat Jakab apostol vértanúságát említi a májusfa-állítás magyarázataként. Ekkor van Szent Jakab apostol napja, ezért aztán a májusfát Jakab-fának nevezik. Hajnalfa néven húsvét hajnalán is állítottak májusfát a Székelyföldön. A 18. században a templomokban is májusfát állítottak, ami a tanítók és diákok dolga volt.
Egy 19. századi szokásgyűjtemény a májusfa eredetét így írja le: „Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekményét. a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.
A májusfa persze szerelmi ajándék is lehetett, sőt, nagyon is az volt! E napra virradójára az ifjak a hajadonok ablaka előtt, lehetőleg észrevétlenül zöld fát állítottak fel. A májusfák kivágása, szállítása hajnali feldíszítése a legénybanda közös, bizalmas feladata volt – igazi csapatmunka. Éjszaka vágták ki az erdőn a fát, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően vagy minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett.
A fát többnyire őrizték, hogy a vetélytársak el ne vigyék, meg a rivális udvarló csapata ki ne döntse. Általában minden lány kapott, s nagy szégyen volt, ha valaki kimaradt. Egyes vidékeken a nagylányság elismerését jelentette, ha májusfát kapott. Ezután már elmehettek a bálba, a táncmulatságokra a leányzók.
A reggelre díszelgő májusfa kiállítása kinyilvánítása volt annak, hogy ki-kinek udvarol. Megbeszélték, kinek állítottak szebb fát, főleg meg kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa. Az udvarlási szándék komolyságát jelezhette a fa fajtája, nagysága. Többnyire szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással díszítették fel.
A májusfaállítással azonban esetenként konfliktus is járt. Megesett ugyanis, hogy (minimum) két fiúnak ugyanaz a lány tetszett, és miután az egyik csapat felállította a májusfát, a másik elvitte onnan azt, helyére pedig a sajátját tette. Jó kis fizikai munka: egész éjjel fákat vágtak ki és hoztak-vittek. Persze senki sem várta el, hogy ezt színjózanon tegyék.) Az előbb vázolt probléma megoldását sokszor a verekedésben látták.
Nagy szégyen volt, ha a májusfát nem táncolták ki, mert ezzel azt hozták nyilvánosságra, hogy a frigy valamiért nem jön, nem jöhet össze, a fiú elállt az udvarlási szándékától. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy a fa tetejére helyezett üvegbe paprikás vizet tettek. Néhol a rosszhírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak.
A májusfa lehet sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, amelynek csak a tetején hagyták meg a lombját. De lehetett virágzó, zöldellő ágacska. Ezt a helyi szokások döntötték el. A májusfa mellett vagy helyett állított máj-kerék, amely egy magas rúd végére tűzött, szalagokkal, borosüvegekkel, zsebkendőkkel díszített szekérkerék. A kerék díszeit versenyezve próbálták leszedni a máj-kerékre felmászó legények. Az ügyességi verseny győztese éppúgy lehetett pünkösdi király, mint legénybíró, vagy a bálokat, mulatságokat rendező első legény. A 15. századtól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan régibb.
A májusfa bontása, főleg ha pünkösdkor teszik ezt, játékokkal, versenyekkel tarkított ünnep: kimuzsikálják, kitáncoltatják a fát, vagy zöld ágakba öltöztetett alakoskodók váltságpénzt gyűjtenek, sorra járva a falu házait.
Forrás:
- http://sokszinuvidek.hu
A betlehemezés a karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka. Ez a több szereplős, dramatikus játék a karácsonyi játékok legrégibbike: a 11. századtól kezdve van róla adat, akkoriban templomokban adták elő.
Bábtáncoltató betlehemezés
A Magyar Népzene Tára m a betlehemes játékok fő típusait a nagy néprajzi tájegységek (Dunántúl, Felvidék, Alföld és Felső- Tisza vidék, Erdély) szerint csoportosítja.
